Lakáscentrum.hu - ingatlan, lakás, ház, iroda
2010. szeptember 07., kedd - Regina
MagyarEnglishDeutch
Keresés azonosító szerint



A térképes rendszerünk a Hiszi-Map adatbázisával készült

 
 

INGATLAN HÍREK

 
Aktív hitelezésre készül a Fundamenta
2010. július 30., Lakás hitel

Forrás: penzcentrum.hu/cikk/136594/1/aktiv_hitelezesre_keszul_a_fundamenta
Elérhető: penzcentrum.hu

  Nem csökkent a lakástakarék-szerződések iránti igény

Az ország nehéz gazdasági helyzete ellenére a lakosság továbbra is jelentős mennyiségben köt lakástakarék-szerződést a Fundamentánál, amely jól mutatja a konstrukció iránti bizalmat. Míg 2009 első felében 65 ezer szerződés köttetett, addig a 2010 júniusának végéig a terveket 20 százalékkal meghaladó mennyiségben 68 ezer új szerződés született. Az új üzletek szerződéses összegben 137 milliárd forintot tettek ki, amely 12,4 százalékkal haladja meg a terveket. Ezzel tarthatónak tűnik az idei 290 milliárdos éves terv is.

Megtakarítási Minőség Mutató

Az MMM érték az első félévben 90 százalék körül alakult, azaz nem romlott tavaly óta. A mutató azt jelzi, hogy a még élő, 2004 és 2009 között megkötött szerződésekre vállalt megtakarítás 90 százalékát befizették az ügyfelek. A jelentős mennyiségű új szerződés mellett ez a mutató is azt bizonyítja, hogy lakosság továbbra is kiemelt szerepet szán megtakarításaiban és lakáscélú tervei megvalósításában az előtakarékosságnak, s nem adja fel ezen megtakarításait.

Kamatvágás- és bővülő saját hitelezés

Az első félévben mintegy 5,6 milliárd forint értékben folyósított normál lakáskölcsönöket és lakáscélú áthidaló hiteleket a Fundamenta. Ez 13 százalékkal haladja meg a 2009. első hat havi értéket. A lakosság érdeklődése - ugyan még óvatosan -, de érezhetően erősödik e téren is. A lakossági terhek csökkentése érdekében a Fundamenta idén az áthidaló hitelek kamatlábait két ízben is mérsékelte. A júliusi módosítást követően a lakástakarék-szerződés megkötésétől számítva már egy év múlva igényelhető jelzálog fedezetű azonnali áthidaló kölcsön (AÁK) kamatlába 9,5 százalék, illetve előzmény-szerződéshez kötve 8,88 százalék. Ez utóbbi kamatlábat azon Fundamenta ügyfelek kaphatják, akiknek volt egy korábbi szerződése, majd annak lejárta után újabbat kötöttek, és ezt követően igényeltek azonnali áthidaló kölcsönt. A két év után igényelhető áthidaló kölcsönök (ÁK) kamatlába 7,77 százalék. A Fundamenta 3,9 százalékos kamatlábú (normál) lakáshitele továbbra is piacvezető a forinthitelek között.

A közvetített kereskedelmi banki lakáshitelekben - a piaci trendeknek megfelelően - a tavalyihoz képest visszaesés mutatkozott, ennek ellenére továbbra is piacvezető közvetítőnek számít a Fundamenta. "Célunk, hogy a jövőben minél több család vegye igénybe a lakás-előtakarékossági konstrukció megtakarítási oldala mellett a kedvező hitellehetőségeket is. Ennek érdekében csökkentettük idén két alkalommal áthidaló hiteleink kamatlábát, továbbá a jövőben nagyobb hangsúlyt helyezünk a Fundamenta saját lakáskölcsöneinek népszerűsítésére, ugyanis a fix 3,9 százalékos kamatozású, forint alapú lakáskölcsön valódi és biztonságos megoldást jelent a lakáscélok elérésére" - nyilatkozta Dr. Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Különadó

A Fundamenta az új, különadóról rendelkező jogszabály értelmében, 2010-ben a mintegy 627 millió forint társasági adón felül 910 millió forint különadót fizet meg. Tekintettel azonban arra, hogy a lakás-előtakarékosság hosszú távú, válságálló pénzügyi konstrukció, a társaság a gazdasági válság és a különadó ellenére is várhatóan pozitív eredménnyel zárja majd az esztendőt - vélik. A Fundamenta számára a jelentős mértékű különadó megfizetése nem okoz hitelezési problémákat - közölték.

Eredményesség és költséghatékonyság

A Fundamenta adózás előtti ROE mutatója 2010. első felében 17,6 százalékponttal javult, költséghatékonysági mutatója (CIR - cost income ratio - költség-bevétel arány) tovább mérséklődött. Mindkét mutató további javulást jelez a 2009-es év végén elértekhez képest.




 

EGYÜTTMŰKÖDŐ OLDALAINK


Ingatlan
Ingatlanok
Családi ház
Lakás
Lakás
www.apro-net.hu
www.apro-info.hu

BUDAPESTI ELADÓ INGATLANOK


Újépítésű projektek
Új építésű ingatlan
Új építésű lakás
Családi ház
Társasházi lakás
Panel lakás
Építési telek
Üzlet, iroda, vendéglátás
Irodaház
Mezőgazdasági ingatlan
Ipari ingatlan

BUDAPESTI KIADÓ INGATLANOK


Új építésű ingatlan, lakás
Családi ház
Társasházi lakás
Panel lakás
Építési telek
Üzlet, iroda, vendéglátás
Irodaház
Mezőgazdasági ingatlan
Ipari ingatlan

VIDÉKI ELADÓ INGATLANOK


Újépítésű projektek
Új építésű ingatlan
Új építésű lakás
Családi ház
Társasházi lakás
Panel lakás
Építési telek
Üzlet, iroda, vendéglátás
Irodaház
Mezőgazdasági ingatlan
Ipari ingatlan

VIDÉKI KIADÓ INGATLANOK


Új építésű ingatlan, lakás
Családi ház
Társasházi lakás
Panel lakás
Építési telek
Üzlet, iroda, vendéglátás
Irodaház
Mezőgazdasági ingatlan
Ipari ingatlan
Főoldal | Partnerirodák | Elérhetőségeink | Oldaltérkép | Használati szabályzat | Látogatóink figyelmébe | Link és bannercsere